STÚDÓ FELVÉTEL

A zenéd, tökéletesen rögzítve.

A felvétel az a pont, ahol a pluginek már nem segítenek. Ha rosszul kerül be a jel a rendszerbe, utólag csak foltozni lehet – nem javítani. Ezért is kulcsfontosságú, hogyan és mivel vesszük fel az anyagot.

Párkányban (Štúrovo) kialakított stúdiómban minden adott: profi mikrofonok, előerősítők, analóg lánc, és egy gyors, precíz munkafolyamat. Így a jel már eleve jól szól, és a felvétel után nem kell otthon órákig bénázni egy ismeretlen DAW-val. Csak hozd a zenéd — én pedig gondoskodom róla, hogy minden részlet a helyére kerüljön.

TECHNIKA AMIVEL DOLGOZOM

Az SSL PureDrive előerőit használom élőben és a stúdióban is, hogy kordában tartsam azokat az agresszív tranzienseket, amelyek a dobok, ének és más ütős hangszerek közeli mikrofonozásával járnak.

Ezek a szupergyors tranziensek – amelyeket a fül sokszor nem is érzékel – könnyedén túlterhelhetik a kompresszorokat, ezzel megfojtva a hangzást. A PureDrive változtatható szaturációja természetes módon simítja el ezeket a csúcsokat, miközben megőrzi a dinamika karakterét és energiáját. Így a zenéd nem csak dinamikus marad, de hangos is.

Ezután a stúdió összes további eszköze és szoftvere rendelkezésedre áll, hogy a felvétel során megálmodott dal végső formáját kialakítsuk.

  • Mikrofon előerősítők:
    • 16× SSL PureDrive
    • 6× SSL VHD+
    • 4× SSL Six Channel
  • Kompresszorok:
    • 2× DBX 560
    • 4× SSL 4kE Comp
    • 2× SSL 4kB Comp
    • 1× Black Lion Audio Bluey
  • EQ:
    • 4× SSL E-EQ
  • DAW:
    • Pro Tools
  • 2× Austrian Audio OC818 – nagymembrános mikrofon (énekhez, overheadhez és teremhanghoz)
  • 2× Austrian Audio CC8 – hangszer mikrofon (például akusztikus gitárhoz)
  • 1× Austrian Audio OD5 – dinamikus mikrofon (tamokhoz, ütőhangszerekhez, fúvósokhoz stb.)
  • 1× sE Electronics Z5600a II – csöves énekmikrofon vagy térmikrofon
  • 2× AKG Perception 120 – ambient és térfelvételekhez
  • Shure BETA 91A – nagydob belső mikrofon (Kick IN)
  • Shure BETA 52A – nagydob külső mikrofon (Kick OUT)
  • Shure SM57A – pergődobhoz (felül és alul), gitárerősítőhöz, más hangszerekhez
  • 2× Shure KSM 137SL – lábcinhez, akusztikus gitárhoz, sztereó pár
  • Shure Beta 98AMP – tamokhoz, oktobánokhoz
  • Shure Beta 27 – állótamhoz
  • 2× Shure KSM 32SL – overhead mikrofonként használva

Gitár- és basszuserősítő szimulációk

  • Plugin Alliance
    • Ampeg B15N
    • Ampeg SVT-VR Classic
    • Friedman BE-100
    • Diezel VH4
    • Gallien-Krueger 800RB
  • Waves
    • GTR3 Amps
    • GTR3 Stomps
    • GTR3 ToolRack
    • GTR3 Tuner

Virtuális hangszerek

  • Waves
    • Electric 88 Piano
    • Electric 200 Piano
    • Grand Rhapsody Piano
    • Element 2.0 Virtual Analog Synth
  • Plugin Alliance
    • Knifonium

Szaturáció, szín és analóg mojo

  • Soundtoys
    • Decapitator
    • Radiator
  • Waves
    • Abbey Road Saturator
    • Aphex Vintage Aural Exciter
    • LoFi Space
    • Cobalt Saphira
    • MetaFlanger
    • MondoMod
    • Morphoder
    • NLS Non-Linear Summer
    • OneKnob Driver
  • Plugin Alliance
    • Black Box Analog Design HG-2 / HG-2 MS
  • SSL
    • SSL Fusion Transformer
    • SSL Fusion Vintage Drive
    • SSL Fusion HF Compressor
    • SSL Fusion Stereo Image
    • SSL Fusion Equalizer

Mix és Masztering eszközök

  • Waves
    • SSL G-Channel
    • Scheps Omni Channel
    • CLA MixHub
    • F6 Floating-Band Dynamic EQ
    • PuigChild Compressor
    • dbx 160 Compressor / Limiter
    • CLA-76 / CLA-3A Compressors
    • AudioTrack
    • C1 Compressor
    • C4 Multiband Compressor
    • Center
    • DeEsser
    • eMo F2 Filter
    • eMo Q4 Equalizer
    • H-Comp Hybrid Compressor
    • L1 Ultramaximizer
    • L2 Ultramaximizer
    • L3 Multimaximizer
    • L3 Ultramaximizer
    • L3-LL Multimaximizer
    • L3-LL Ultramaximizer
    • Linear Phase EQ
    • Linear Phase Multiband Compressor
    • MaxxVolume
    • MV2
    • OneKnob Pumper
    • Q10 Equalizer
    • Q-Clone
    • Renaissance Axx
    • Renaissance Channel
    • Renaissance Compressor
    • Renaissance DeEsser
    • Renaissance Equalizer
    • Renaissance Vox
    • S1 Stereo Imager
    • SoundShifter
    • WLM Plus Loudness Meter
  • Plugin Alliance
    • Brainworx bx_digital V2 / V3
    • SPL PQ
    • Shadow Hills Mastering Compressor Class A
  • SSL
    • SSL Native Bus Compressor 2
    • SSL Native Channel Strip 2
    • SSL Native Vocalstrip 2
    • SSL Native X-EQ 2
    • SSL Native X-Comp
    • SSL Native DeEss
    • SSL Native G-Equalizer
    • SSL Native G-Channel
    • SSL Native Drumstrip
  • Harrison
    • AVA Bass Flow
    • AVA De-Esser
    • AVA LegacyQ
    • AVA Mastering EQ
    • AVA Multiband Compressor
    • AVA Vocal Flow

Reverb és Visszhangok

  • Valhalla DSP
    • Valhalla VintageVerb
  • Waves
    • CLA Epic
    • CLA EchoSphere
    • H-Delay Hybrid Delay
    • IR-L Convolution Reverb
    • Renaissance Reverb
  • Soundtoys
    • EchoBoy
  • SSL
    • SSL Native FlexVerb
    • SSL Native PlateVerb

ÉRDEKLŐDÉS

Dolgozol egy projekten? Töltsd ki az űrlapot, és megbeszéljük a részleteket.


    Mi hoztt ide? *

    Árak

    Az árak tartalmazzák a teljes stúdióbeállítást, mikrofonotást és egyéb setup-ot. Hangszerek kérésre bérelhetők.

    • Óradíj: €25
    • Félnapos csomag: €75 (legfeljebb 4 óra)
    • Egész napos csomag: €135 (legfeljebb 8 óra)
    • További órák: €25/óra

    Tartsd Egy Helyen a Hangod

    Extra 5% kedvezmény ha nálam keversz

    Ha nálam rögzítesz és keversz is:

    • Ingyenes alap light editálás
    • Maszterelés €16-ért (a normál €20 helyett)
    • 15% kedvezmény 5–9 dal esetén (10% alap + 5% felvételi kedvezmény)
    • 25% kedvezmény 10+ dal esetén (20% alap + 5% felvételi kedvezmény)

    Minden mixhez 2 ingyenes revízió jár.

    További részletek a keverési/maszterelési szolgáltatásaimról: /csabag.com/online-keveres/

    A kedvezmények kizárólag azoknak járnak, akik nálam rögzítenek.